A nők gyakran kerülnek a saját magukról elhitt hazugságok rabságába.
Néhány hónappal ezelőtt az egyik szememet nagyon irritálta valami, és egy idő után problémát okozott a kontaktlencse viselése. Eleinte azt gondoltam, hogy allergiás rohamom van, amit allergia elleni gyógyszerekkel próbáltam kezelni. Azonban a szemproblémám továbbra is fennállt. Az irritáció miatt nem láttam tisztán a kontaktlencsémmel; a látásom torzult. Az irritáció olyan nagy fokú lett, hogy néhány napig nem tudtam hordani kontaktlencsét, amíg időpontot nem kaptam a szemész orvosomhoz.
Amikor az orvos megvizsgálta a szememet elmagyarázta, hogy ez nem allergia probléma, de még csak nem is a szememmel van a gond, hanem a kontaktlencsémmel. Valahogy megsérült a lencse - a görbülete ellaposodott, és az eldeformált lencse dörzsölte a szememet ezáltal irritációt okozva. A látásom helyreállításához a sérült lencsét ki kellett cserélni egy újra.
Amit Istenről hiszünk, az alapvetően befolyásolja azt, amit bármi másról gondolunk. Egy torzult vagy sérült istenkép torzítani fogja azt is, ahogy mindenre és mindenkire nézünk. Gyakran nem vesszük észre, hogy ami minket legbelül zavar és irritál, az nem a minket bosszantó emberek vagy körülmények, hanem az igazi probléma az, hogy sérült lencsén keresztül nézzük a dolgokat.
Az egyik terület, amire különösen hatással van az Istenről alkotott képünk, az az, hogy hogyan tekintünk saját magunkra. Ha nem látjuk Őt olyannak, amilyen Ő valójában, olyan dolgokat hiszünk el Róla, amik nem igazak - akkor minden esetben magunkról is egy torz képet alkotunk. Ha az Istenről alkotott képünk elszegényedett, akkor mi magunk is elszegényedünk.
Amennyiben egy olyan istenképet építettünk fel az elménkben, aki gyenge, tehetetlen és nem képes irányítani az univerzum összes részletét, akkor magunkat is magatehetetlennek fogjuk látni, és elborítanak a körülöttünk dúló viharok és a körülmények. Ha a mi istenünk értéktelen, akkor magunkat is értéktelennek fogjuk látni. Ha hazugságokat hittünk el Istenről, akkor magunkról is hazugságokat fogunk elhinni.
Például, az általunk megkérdezett nők több, mint 42 százaléka azt jelezte vissza, hogy elhitték azt a hazugságot, miszerint ők “nem érnek semmit”. Ez egy erőteljes hazuság, amint azt az alábbi vallomásokból is láthatjuk:
A kisebbrendűség érzése egy életen át tartó küzdelmet jelentett. Sokszor arra késztetett, hogy visszavonuljak a kapcsolataimból, annak ellenére, hogy egy társaságkedvelő, extrovertált ember vagyok.
Úgy érzem, hogy folyamatos megerősítésre van szükségem a körülöttem lévőktől, mert értéktelennek érzem magamat! Ha ismernének az emberek, egyetértenének.
A házasságom sérülése miatt úgy éreztem, haszontalan vagyok és senki, még Isten sem szerethet engem. Egyszerűen nem feleltem meg, és mivel mindig is úgy éreztem, hogy tökéletesnek kell lennem ahhoz, hogy szerethető legyek, így nyilvánvalónak tűnt, hogy Isten sem szerethet engem.
Sok esetben az értéktelenségnek ezek az érzései abból fakadnak, hogy elhittünk dolgokat, amiket másoktól hallottunk, különösen gyermekkorunkban:
Gyerekkoromban azt mondták nekem, hogy haszontalan vagyok. Hamarosan elhittem, hogy így van. Néha még ma is gondom van ezzel.
Elhittem, hogy sosem lesz belőlem senki ezen a világon, mert felnövekedve ezt hallottam. Az emberek azt tartották rólam, hogy nem tudok semmit. Akkoriban ezt el is hittem. Bezárkóztam, és senkivel semmit nem akartam csinálni. Egész életemben elhittem azt, hogy soha nem lesznek jó barátaim vagy családom, és hogy abban a szenvedésben és fájdalomban fogok elrohadni, amit életem legnagyobb részében átéltem.
A probléma az, hogy az önmagunkról alkotott képünket és az önértékelésünket gyakran mások gondolatai és véleménye határozza meg. Van, amikor mások meglátása pontos és hasznos. De nem mindig. Ha valamilyen okból az a személy, akire hallgatunk, egy hibás “lencsén” keresztül lát minket, akkor az ő látása torzult lesz. Néhányan egész életünkben egy érzelmi börtönben éltünk, azért, mert elfogadtuk azt, amit egy hamis, “törött” tükör állított rólunk.
Még akkor is, amikor a meglátás önmagában meg is állja a helyét, a Megtévesztő fel tudja használni ezt az információt arra, hogy megkötözzön minket. Például, egy hatéves kislány játszótársa helytállóan megjegyezheti: “Kövér vagy!” Az a kislány egy nap majd rabságban találja magát, ha felnövekedése során e megjegyzés alapján olyan hamis következtetéseket von le, mint például: “Kövér vagyok. Ezért...
mindig is kövér leszek”;
senki nem fog kedvelni engem, és nem akar majd a barátom lenni”;
értéktelen vagyok”;
én kell hogy legyek a társaság lelke ahhoz, hogy mások kedveljenek vagy elfogadjanak.”
Néha egyetlen, gyermekként hallott mondat is évekig kísérthet és gyötörhet egy embert. Ez történt “Mindy”-vel is:
Van egy emlékképem arról, hogy hatéves koromban valaki azt mondta nekem, hogy nincs jogom élni, és soha meg sem kellett volna születnem. Nem emlékszem már, hogy ki mondta ezt, arra viszont emlékszem, hogy az anyám csak ott állt és nem tett semmit. Nagyon visszahúzódóvá váltam és rendkívül nehezemre esett beszélgetni az emberekkel.
Mielőtt a hetedik osztályt elkezdtem volna, úgy döntöttek felőlem, hogy a speciális nevelési igényű tanulók közé tartozom. Fel is vettek volna, csak nem volt hely számomra, így normál középiskolába jártam. Sosem éreztem magam közéjük tartozónak.
Egészen eddig a hétvégéig azt hittem magamról, hogy hülye vagyok, nem vagyok normális, és valahol elzárva kellene lennem. A középiskolában nem voltak barátaim, és az emberek mindent elkövettek, csak hogy bántsanak. Ennek eredményeképpen még inkább visszahúzódtam, nagyon depresszióssá váltam, el akartam aludni és soha fel nem ébredni.
Ez a történet szívbemarkolóan szemlélteti azt a folyamatot, ami megkötözöttséghez vezet. Először is, gyermekként, egy szörnyű, nagyon romboló hazugságot mondtak ennek a nőnek. Meghallgatta a hazugságot; azután ahelyett, hogy a hazugságot az Igazsággal ellensúlyozta volna, hosszan elidőzött a hazugságon, míg elhitte, hogy az valóban igaz. Végül a hazugság szerint járt el (“visszahúzódtam...”), míg aztán a hazugság fogságában találta magát: “nagyon depresszióssá váltam, el akartam aludni és soha fel nem ébredni”.
Amit önmagunkról elhiszünk, meghatározza azt, ahogyan élünk. Ha hazugságokat hiszünk el és azok szerint járunk el, akkor rabságban végezzük, ahogy ez a két vallomás is szemlélteti:
Hihetetlen, de sokáig azt gondoltam, hogy nem érek semmit. Még a megtérésem után is azt gondoltam, annyit érek, mint az utca szemete. Ettől depresszióba estem. Lassan elszigetelődtem, ennek következtében nem éltem azt az örömteli életet, amit Isten tervezett a számomra.
A “Nem érek semmit” egy hazugság volt, amit elhittem. Mindig is küszködtem ezzel a hazugsággal és azzal az állandó “szükséglettel”, hogy mások elfogadjanak. Egy idő után már őrjítő volt, hogy próbáltam mindenkinek a kedvére tenni, és megpróbáltam olyannak mutatni magam, amilyennek hittem, hogy lennem kellene.
Ezek a vallomások nem egyediek. Arra a megállapításra jutottam, hogy ma sok nő kétségbeesetten keresi a megerősítést; az motiválja őket, hogy megszerezzék mások jóváhagyását. Olyan, mintha ki akarnák egyenlíteni a másoktól kapott negatív megjegyzések mérlegét. Azonban a legtöbb esetben semmilyen mennyiségű pozitív visszajelzés nem tudja ellensúlyozni azokat a negatív, bántó kifejezéseket, amelyek elhitették velük, hogy értéktelenek. Nincs az a mértékű megerősítés, ami elég. Százával kaphatnak dícséretet a kinézetükre, vagy arra nézve, amit tettek, de legyen akár csak egy családtag, aki kritikával illeti őket, és összeomlanak. Miért? Mert engedik, hogy mások határozzák meg az értéküket.
Van egy csodálatos vers a Péter első levelében, ami megmutatja nekünk, hogy Jézus önértékelése nem azon alapult, amit mások gondoltak Róla — akár jót, akár rosszat — hanem azon az Igazságon, amit az Ő mennyei Atyja kinyilvánított Róla: Akit “az emberek ugyan megvetettek, … azonban Isten előtt "kiválasztott és drága".”(1 Péter 2:4). Jézust az emberek megvetették, elutasították — azok, akiket Ő a maga számára teremtett, akiket szeretett és akikért letette az életét. De nem ez határozta meg az értékét. Őt Isten választotta ki; ez tette Őt drágává; ez az, ami meghatározta az értékességét.
Elképzelhető, hogy valaki, aki nem ismeri fel vagy nem becsüli a szépművészetet, az szemétbe dobna egy remekművet. Csökkentene ez bármit is a festmény értékén? Egyáltalán nem. A műalkotás valódi értékét akkor látnánk meg, amikor egy műgyűjtő megpillantaná a festményt, és azt mondaná: “Ez egy felbecsülhetetlen értékű műtárgy, és hajlandó vagyok bármilyen összeget fizetni azért, hogy megszerezzem.”
Amikor Isten elküldte az Ő egyetlen Fiát, Jézust erre a földre, hogy a kereszten viselje a bűneimet és a te bűneidet is, akkor egy árcédulát rakott ránk — kijelentette, hogy a lelkünk értéke nagyobb, mint az egész világ értéke. Kinek a véleményét fogadod el? A hazugságban való hit megkötöz. Az Igazságban való hit szabaddá tesz.
Részlet Nancy Leigh DeMoss “Lies Women Believe” (Hazugságok, amiket a nők elhisznek) című könyvéből. Copyright: Nancy Leigh DeMoss, 2001. Kiadó: Moody Press. (Magyar kiadás: Keresztyén Ismeretterjesztő Alapítvány, 2009) A részlet az író engedélyével jelent meg.
©2023 Timóteus Társaság. Minden jog fentartva.
